Aki még nem próbált ketrecbe visszacsalogatni elszabadult papagájt, az nem is tudja, hogy milyen kihívások rejlenek az egyszerűnek tűnő papagájnevelésben. Az elvárosiasodás következtében napjainkban egyre nagyobb az igény, hogy a természet valamely darabját otthonunkba vigyük. A kutya- és macskakedvelők mellett egyre népesebb a madártartók tábora. A madarak közül pedig talán a legnépszerűbbek a különböző méretben és színben kapható papagájok, amelyek megfelelő neveléssel igazi társai lehetnek a gazdának. A fióka korban emberi oltalom alá kerülő madarak szelíd, kezes társsá válnak. Ha igazán szelíd madarat szeretnék, akit simogatni, babusgatni tudunk, aki hozzánk bújik, szórakoztat minket, hangokat, beszédet utánoz, akkor csak kézzel nevelt, fiatal madarat vásároljunk. Ez persze jóval drágább, mintha szülők által neveltet veszünk, viszont megspórolhatjuk a neveléssel járó megpróbáltatásokat. Ha egyéni pedagógiai módszerekkel szeretnénk papagájt szelídíteni, akkor praktikusabb fiatal, bébi madarat választani, mert ebben az esetben szinte kizárható, hogy a helytelen bánásmód következtében deviáns, pszichopata viselkedésű madár kerül hozzánk. Ha mégis, akkor az valószínűleg gyárilag ilyen. Sokan azért döntenek a madarak mellett, mert úgy gondolják, hogy sokkal kevesebb macerával jár, mint egy kutya vagy macska. Nos, ezek az emberek valószínűleg még nem láttak ketrecből kiszabadult papagájt, amint önfeledten pottyant ide-oda, miközben a tapétát és a drága szobanövényeinket forgácsolja. Míg a kutyánkat elvisszük sétálni, a macska kijárhat csavarogni, addig az egyedül tartott madár a nap legnagyobb részét egy zárt kalitkában tölti, többnyire magányosan, így érthető, ha esténként kiengedve a ketrecből röpke ámokfutásba kezd. Nem érintkezhet fajtársaival, nem mehet világot látni, így számára mi jelentjük az egyedüli társat. Egy papagájjal ugyanannyit vagy talán még többet kell foglalkoznunk, mint egy kutyával vagy macskával. Ne felejtsük el, hogy a kézzel nevelt madarak minket azonosítanak fajtársukként, ezért igen szorosan kötődnek hozzánk! A papagájok társas lények: már eleve dizájnos a tömeges megjelenés, biztonságot is ad, ezenkívül remek szórakozást is nyújtanak egymás számára. Mivel a legtöbb ember reggel elmegy dolgozni és csak este ér haza, így a madár napközben egyedül van. Ha hazaérkezünk, elvárja, hogy vele foglalkozzunk, rá irányuljon minden figyelmünk. Nem elég egy öt perces simogatás, egy rövid fejvakargatás. Azon túl, hogy a madár alkalmazkodik a mi életritmusunkhoz, neki is vannak igényei. Vannak jó és rossz napjai, néha nő, néha csökken a szeretetéhsége. Olyan, akár egy gyerek! Egy "nagypapagáj" átlagosan 20-40 évig él, ez közel egy életre szóló társas kapcsolatot jelent számunkra. Célszerű tehát baráti viszonyt kiépíteni. Ez persze nem egyszerű feladat, de ha kitartóak vagyunk, a madarunk meghálálja. Sokaknak sajnos csak addig tart a nagy szeretet és lelkesedés, amíg az első problémával szembe nem kerülnek, úgy nagyjából három nap alatt frászt lehet kapni a hajnali ricsajozástól, a kalitka környékére szóródott magvaktól és attól, hogy a madár az első baráti érintéseket nem feltétlen puszival honorálja, hanem esetleg húsbavágó csípéssel. Ezek a dolgok hamar elvehetik a kedvet, így a gazda egyre kevesebbet foglalkozik vele. Tartsuk szem előtt, hogy egy állat vállalása nem csak pár hétig tart, hanem évekig, jól gondoljuk meg tehát, hogy madártulajdonosok szeretnénk-e lenni! Kedvencünk hetek, hónapok, évek után is elvárja, hogy foglalkozzunk, játsszunk vele. Kézzel nevelt papagáj és kézzel nevelt papagáj között is lehet óriási különbség. A "futószalagon" táplált és a családi környezetben, odafigyeléssel, gondoskodással cseperedett madár között igen eltérő viselkedési formákat lelhetünk fel. Ha a kismadarat csak az etetés idejére vesszük kézbe, s annak végeztével visszakerül az inkubátorba vagy társai közé, akkor önállóvá válása után visszavadulhat, és nem sokban fog különbözi egy szülők által nevelt példánytól. Ha nevelésére kellő időt, odafigyelést fordítunk, etetés előtt, közben, után foglalkozunk a kismadárral, simogatjuk, beszélünk hozzá, akkor szelíd, kezes madár válik belőle. Csak zárt gyűrűs, tenyésztői bizonylattal rendelkező madarat vásároljunk meg! Kinek ajánlott a papagáj mint társ? Ne tartson papagájt: aki csak azért szeretne, mert az éppen aktuális médiasztárnak is van, vagy a szomszédnál látta, hogy ott milyen jól passzol a bútorokhoz aki szereti a csendet, mert hangjuk zárt térben igencsak pusztító tud lenni, és még a legcsendesebb fajoknak is szokásuk, hogy hajnalban órákon át óbégatnak aki rend- és tisztaságmániás, mert a madarakkal is kosz jár aki tollallergiában szenved aki nem tud elég időt, energiát szánni tollas kedvencére. Csak az tartson papagájt: akinek jut elég ideje a madárra, szeretettel, gondoskodással fordul minden állat felé elfogadja, hogy a papagáj összetett, külön személyiség, egyéniség. A madárnak is van lelke, vannak jó és rossz tulajdonságai is. Így kell őt elfogadnunk, szeretettel és odafigyeléssel kell lennünk iránta.