Már Firduszi, a Sáhmáne költője is említi a perzsa agarat, s azóta számtalanszor szerepel a kutya az iráni irodalomban és festészetben. A hosszú szőrű ázsiai agarak közé soroljuk.

Agarak. Rendkívül gyors vadászkutyák, melyek a többivel ellen-tétben nem az orrukat használják, hanem "szemre" hajtanak. A tébai, i. e. 1440 körül készült falikép tanúsága szerint az egyiptomiak már akkor mezeinyulakat és antilopokat fogtak a segítségével. A rövid szőrű fajták Észak-Afrikából és Közel-Keletről származnak, a hosszú szőrűek Dél- és Belső-Ázsiából. Európába -feltehetőleg görög-római közvetítéssel - a rövid szőrű agarak kerültek először. Arianus római szerző i. sz. 130-ban már említi őket, sőt a velük való vadászat módját is leírja. Megkülönbözteti a könnyebb, nyulászó veltrus leporariust a nehezebb, vaddisznóra és ragadozókra használt veltrus porcariustól. Perzsa agár (Saluki). Már Firduszi, a Sáhmáne költője is említi, s azóta számtalanszor szerepel az iráni irodalomban és festészetben. Bár testszőrei viszonylag rövidek, szőrminősége, bojtos füle, zászlós farka, fejének és hátvonalának alakulása alapján a hosszú szőrű ázsiai agarak közé soroljuk. Igen kecses, szép megjelenésű, 60 cm marmagasságú, fakósárgától feketéig változó színű állat. Az angolok hozták Európába.